Egy Elsőnél illene bemutatkozni. Huszonplusz, közelebb a harminchoz. Nőstény. Így célszerűen rólam egyelőre ennyit, a részletekben úgyis kibontakozik vagy nem. Egy zálogban dolgozom, vagyis többen. Egyszerre többnyire azért egyben. Ez a blog igazából egy egyszerű  emberről szól egy lányról, nőről szól, aki teszi a dolgát, és alakítja, keresi a jövőjét, kissé elveszve, kissé a helyén, de folyamatosan....

 Kezdjük a napot az ébredéssel. Hja nem, arra már nem emlékszem. Egyszer csak bent voltam a Zálogban. Az reggel amolyan menedék is. Hó végén mindig összegyűlik pár teendő, ilyen mint munkaórák összeszámolása és egyeztetése Főnivel. Na most, nekem egy ideig nagy hobbim volt, egyedül elkészíteni a saját nyilvántartásom pontosan, de valahogy Anya halála óta erre sincs már energiám. Így hát még megittam két kávét mielőtt egyáltalán ránéztem arra a vázlatra amit Főni összerakott. A Bizti Őr, jelen állomásomon érdekes figura, első pár látásra nem igazán kedveltem, de valahogy az idő múlásával megismertem az öreget, összehaverkodtunk. Egy sütemény fejében megkért rá hogy az ő munkaidő nyilvántartását is nézzem már át. Még a sajátomhoz sem értem, de megígértem neki. Bár süteményt sem ehetek, de erről majd később... Szóval ott ültem két munkaidő nyilvántartás felett, de csak arra tudtam gondolni, hogy aludni kéne még, és hogy válaszoljak-e egy bizonyos levélre...

A levél a Boszorkánymestertől érkezett. Csak így hívom a férfiút, aki most érdeklődésem középpontjában van. Nincs szó ezotériától, sokkal inkább tudományról, de a becenév jár neki. A levél röviden annyiról szólt, hogy miért is nem ér rá a tematikus randinkra. Amit olyan hosszú lére eresztve írt meg, hogy majdnem "kétkávés" méretűre sikerült. Már előző nap felhúztam magam kicsit azon, hogy nem volt hajlandó magától írni, így tudtam hogy bizonyos hogy lemondja. Mivel Anyai tanácsot már nem tudok kérni, a barátnőim meg...egyik kéz- és lábtöréssel vizsgázik, a másiknak szintén nagybeteg Anyuja, nem igazán fárasztanám őket ilyennel, már azon gondolkodtam hogy Főnitől kérek tanácsot, aki pedig a háta közepére kíván a magánügyeimmel. Végül tanácsra maradt Kolléga, kit kihasznál a párja, Bizti Őr bá, ki öregkorára keresi a párját, s Takarító, ki az ezotériával nyugtatja magányos lelkét. Jó kis csapat. Egy napi emberi kavalkád. 

"Kifogás! Ha akarna, időt szakítana! Én is dolgozom szombaton is, és mégis felásom Apám kertjét!"

"Is-is. Most a munkájával van elfoglalva, és nem akar megbántani, és erre fogja."

 Jöttek a válaszok. Én meg hallgattam. Főni is ezt mondaná, illetve azt hogy dolgozzak meg tanuljak már, és szarjam már le. Anya nemtom mit mondott volna épp. Néha tudom, de most nem tudtam. Végül is nem írtam választ a nagy magyarázkodásra, és próbáltam nem agyalni ezen. A nap telt, munkával, pénteki hülyeséggel, számolgatással. Aztán bejelentkezett az Unokahúg. Na ő is egy külön történet. Az elvontságom másik oldala. A másik felem egy kifejeződése. És létező személy, ez már pozitív ebben a kontextusban. Szóval egy röpke randira megbeszéltük a munkaidő végét Uncsihuggal, és még nem döntöttük el hogy mit is csinálunk. Akik ismernek, azok tudják hogy ritkán találkozgatok bárkivel, főleg nem ilyen spontán. De Unokahúg az más. 

Megkérdezte: "Miért nincsenek színes házak Magyarországon? Úgy értem, Hollandiában, Szlovéniában vannak. Itt miért nem?"

Erre annyit feleltem, hogy az Általános Mássz Vissza a Kondérba elv miatt. Unokahúg értette, és a humor minden sötétségével átélve ezt instant röhögőgörcsben állapította meg, hogy ezt most ne folytassuk, mert egy vonaton ül, és nevet. Hát nevessen csak, nem divat az, de mi nem annak élünk. Majd a Zálog előtt, mögött, fölött bújkált, s lecsaltam. Bemutattam random kollégáimnak, kikkel néha együtt, néha távol, kedves pillanat volt. Kedves Kollégák, kedves kicsi Unokahúg. Péntek, pacsi. Mentünk felderíteni a helyi látványosságot, a turkálót. Retrozenére hangulatosan néztük meg, hogy mi nem tetszik, majd beültünk egy világosra, a közelibe.

"Te Unokahúg, ezt írta a Boszorkánymester, így rázott le." - mutattam meg neki a levelet.

"Ühüm, mi az a NSGJIRESÉFS hivatal, amiről ír?"

"Hivatal. Annak csinál valami fontosat. Én is Google-ből tudom. Tudod ő "fontos ember" Magyarul menőzik. Szóval így akar le..."

"Szerintem nem ráz le egyáltalán. Nem írná a következő tervet, meg nem magyarázkodna ilyen kifinomultan, ha le akarna rázni. Pont hogy nekem nem annak tűnik."

"Szóval vártam már rá hónapokat, hogy egyáltalán elhívjam, és most még KÉT HÓNAPOT várjak, a következő tematikus randira?"

"Akkor már mi az a két hónap."

"Na jó, veszek egy Barkast."

"Az meg mi?"

"Hú te tényleg kicsi vagy!"

*Google-ben rákeres* Ez tök jó, és hippi színes lesz?

"Olyasmi, geometrikus mintákkal, és szerves vegyületek képletével lesz tele. Szintézis Járgány lesz a neve, de csak amolyan látványvegyész jármű lesz, mert semmilyen szintézis nem fog benne végbemenni."

Szóval Unokahúg új jelentést talált a levélben, amivel egyelőre nem tudok mit kezdeni. Anya halála óta itt van nekem a magány, a megoldandó plusz feladatok a régiek mellé, és egy fél-kilátástalan szerelem. Meg majd költözés, de az még nagyon képlékeny. Szóval csupa változás. És nagyon gondolkodom egy ideje, egy nagyobb...mindent megváltoztató változáson. Világkörüli út, könyvet írni, riportokat, saját küldetéseket megvalósítani. Szóval úgy érzem, nem szeretnék, és nincs is erőm egy férfira "várni." Akire lehet egyébként hogy egyáltalán nem is éri meg, mert csak a saját világával van elfoglalva. De most mégis kérdőjel van a mondat végén, amit megpróbálok nem túl nagy betűtípussal tartani a fejemben.